A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műemlék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műemlék. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 1., vasárnap

Kálvária-domb

A kálvária-domb a győri vallási élet egyik legfontosabb helyszíne. Minden győri és sok turista ismeri, nem mindennapi történetét azonban sokkal kevesebben. A domb természetes képződmény, a három győri parti dűne egyike (másik a káptalan domb, a harmadikat már elhordták, az egykori Vagongyár és Szeszgyár közötti volt). Az ókor óta kultikus helyszín. Kelták, majd a Rómaiak temetkezési helye volt. XII-XIII. sz.-ban itt épült Szent Adalbert préposti templom és káptalani székház. A prépostság valamennyi épülete a török hódoltság idején elpusztult. Győr katonai hatósága itt állíttatta fel a bitót és a szégyenoszlopot az egykori egyházi épületek köveiből. Ekkor a közrendűek és katonák kivégzőhelye volt. A győri jezsuiták vezetésével 1714-1725 között épült a Wittwer Márton (Martin Wittwer) tervezte most látható építmény és a kápolnák.







2014. december 6., szombat

Lébény

A település története elválaszthatatlanul összefonódik az itteni Szent Jakab műemléktemplom történetével, mely az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma. A 2 tornyos, 3 hajós templom első okleveles említése 1199-ből való. Az építtető Poth és Chepán ispán testvérek (feltehetően Győr (Geur) nevű lovag leszármazottai) a monostor-templomot a bencés szerzeteseknek ajándékozta. A már meglévő monostor birtokjogát 1208-as oklevélben II. András király hagyta jóvá.
A templomon kívül is kínál látnivalókat a település, így érdekes kirándulóhely Lébény.